Országos Kéktúra: OKT-02-1
Mini
változat
4 perc
Rövid
változat
19 perc
Hosszú
változat
45 perc
A Sárvár – Gérce – Káld szakaszt egyszer 2019 nyarán, majd 2020 nyarán is végigjártam. Az ismétlésre azért került sor, mert időközben mobilt váltottam, és annyival jobb videót készít az új eszköz, hogy érdemesnek tartottam emiatt felkerekedni, és újra bejárni azokat a szakaszokat, amelyeket már egyszer végigjártam (Gántig jutottam korábban, de a régi videók feldolgozását most kezdtem el).
Ahogy az első, úgy a második alkalommal is nagyon meleg volt, ráadásul mivel régen túráztam nagyon-nagyon elfáradtam a végére, sietnem is kellett, mert az utolsó buszt, amivel még Győrbe vissza tudtam jutni, el szerettem volna érni. Sietve, de el is értem, viszont másnap, amikor megnéztem otthon a videókat, láttam, hogy a házilag készített napellenző szinte végig belógott, így hát nem volt mit tenni, jött a harmadik próbálkozás. A minél jobban árnyékoló napellenző azért szükséges, hogy a Nap ne csillanjon be a felvételbe, napellenző nélkül ez szinte kivitelezhetetlen egy mobilnál.
Okulva a második túra tapasztalatából, és hogy az út vége már nem esett jól, átterveztem az egész 2. szakasz bejárását. Vagy rövidítettem a szakaszokon (max. 27 km-es limit, amiből úgyis 30 lesz), vagy ha több, akkor olyan befejezési pontot választottam, ahonnan később is haza lehet jutni. Ezen felül, ami még vezérelt, hogy minden olyan kitérőt be fogok tervezni, amely elérhető távolságban van a kéktől, és kellően hívogató számomra. Ha nem élvezetes, mert túl sok, vagy sietni kell, akkor csak azért, hogy végigjárjam, nincs értelme elindulni. Azt is eldöntöttem, hogy ennek érdekében nem kell pont úgy bejárnom a szakaszokat, ahogy korábban csináltam, hanem újratervezem az összes szakaszt. Az új alapelv: inkább több rövidebb túra, kényelmesebb gyaloglás, és a kék által nem érintett, de közelben lévő látnivalókra több figyelem a tervezésnél.
Korábban a túrákon vagy az emlékeimből, vagy menet közben írásos jegyzeteket készítettem, most viszont már hangjegyzeteket készítek, hogy a leírás is minél inkább visszaadja az akkori hangulatot (és ne kelljen esetleg hónapokkal később, amikor a videót feldolgozom, és a leírást elkészítem a halványuló emlékeimben kutatni, hogy mi is volt a túrán), és a menet közbeni jegyzetelés se vegyen el sok időt. Hanggal azért egyszerűbb.
Mivel Sárvár – Gérce és Gérce – Káld között is van több olyan kitérő, amelyet korábban is érintettem (és megérte), ezért a káldi végpont szóba se jöhetett, viszont Sárvár – Gérce túl rövid, és Gérce – Káld között nincs kiszállási lehetőség. Gércétől keletre viszont hívogatott a kéktől kicsit távolabb eső Ság. Emlékeim szerint már jártam itt, de sok minden nem rémlett. Két kimenetelt terveztem: ha időben végzek, akkor a hegy lábánál elvileg van egy buszmegálló, ahonnan Celldömölkre el lehet jutni, viszont, ha nem érek oda, akkor Celldömölk sincs gyalog olyan nagyon messze, ahonnan még 22 óra körül is jön Győr felé vonat.
Ahhoz, hogy Győrből időben odaérjek Sárvárra, a legelső vonattal kellett mennem Celldömölkre. Sokat nem aludtam, inkább forgolódás volt éjszaka, de azért 3 óra 45-kor felkeltem, hogy elérjem a vonatot. Sosem tántorított el a kevés alvás 🙂 Most időben indultam az állomásra, az 1 héttel ezelőtti ismétlésnél futnom kellett, hogy elérjem a vonatot. Celldömölkről busszal jutottam el Sárvárra a kórházhoz, aminek a közelében az 1. szakaszt 2019-ben befejeztem. Úgyhogy innen indultam el újra a 2. szakaszon most már harmadszor.
Most csak 4 liter vizet hoztam, mert rövidebbnek ígérkezett a táv, és elegendőnek bizonyult 1 héttel ezelőtt is a mennyiség (előző héten 6 liter volt nálam, és csak a végén fogyott el már a hazaúton). A legelső alkalommal még túracipőben jártam végig Káldig a szakaszt, éreztem is az összes követ a talpamon a végén, később bakancsra váltottam, amely ugyan nyáron melegebbnek tűnhet (nekem nincs vele bajom), viszont védi a bokát (félrelépő típus vagyok), és kíméli a talpat. Új túranadrágot is vettem (leszerelhető szárú), amely annyira bevált, hogy ha valami történik majd vele, újra fogok venni. Korábban a nyári túrákon minden bajom volt a túra végén a sima rövidnadrággal, mivel nem jól szellőzött és emiatt kidörzsölte a lábam, viszont ennél hiába éreztem, hogy nedves, olyan gyorsan szárad és olyan jól szellőzik, hogy a túra után semmi bajom nem volt.
Sárvárról a kivezető úton elég nagy volt a forgalom szombat reggel 8 óra előtt is. A Rába-hídon megálltam kicsit, majd a bicikliúton folytattam tovább Hegyközség felé. Korábban az út mellett haladtam, nem is emlékeztem a kerékpárútra, így múlt héten meglepetés erejével hatott, mert emlékeim szerint 2019-ben még nem volt ott (utánanézve: 2018 végén adták át).
Hegyközséghez kicsivel 8 óra után értem. Előző héten nyitva volt a templomkert ajtó, így akkor körüljártam a templomot, most viszont zárva volt, így új felvételeket nem tudtam készíteni (az 1 héttel ezelőttit használtam fel).
Hegyközség határában észak felé fordul a jelzés, továbbra is aszfaltúton, kis emelkedővel indítva. Múlt héten itt lehagytak, majd még később is az erdőben, több alkalommal. Nem szeretek gyorsan menni, az átlagom pihenőkkel együtt 3 km/óra körül van, amikor megyek, akkor pedig 4-5 közötti. Figyelembe véve, hogy elég sokat elszöszölök a felvételekkel, még sokszor a 3 km/óra teljes átlagnak is sok.
A 84-es úthoz érve most sima volt az átkelés, de továbbra is aszfalton vezetett a jelzés. A tűző napon elég meleg volt, viszont nem kellett már sokáig így gyalogolni, mert nemsokára végre jobbra letért a kék. A kórháztól eddig a pontig kb. 3,5 km hosszan aszfalton gyalogoltam. Az erdőbe érve a széles, egyenes földúton mentem tovább (valaha aszfaltos lehetett, mert néhol látszódott). Néhány fokkal hűvösebb volt, mint előző héten, de azért elég meleg volt most is. Az erdőben persze sokkal kellemesebb volt a hőmérséklet, mint kint az úton, meg is érkeztek menetrend szerint a legyek. Ha csak túrázom, nem zavarnak, de valami miatt kifejezetten szeretik a mobilt, főleg a napellenzőt, így ott köszörülnek a kamera előtt, ha túl sokan vannak. Ilyenkor persze a felvétel használhatatlan.
Az első erdős szakasz egy fiatal erdő volt, ezért lényegesen sűrűbb és árnyékosabb. Túrázókkal most nem találkoztam itt (ellentétben múlt héttel, amikor elég sokan jártak erre), csak egy gombásszal. A hosszú egyenes erdei szakasz mintegy 2 km-en keresztül tartott, majd egy bal kanyarral az erdőből kiérve az erdő és egy szántóföld között gyalogoltam tovább a kéken, szintén egy egyenes földúton. Az erdő az északi oldalon volt, így nem adott árnyékot. 9 óra elmúlt, így már gondoltam rá, hogy bekenem magam 50-es faktorú napolajjal, de mivel nemsokára egy árnyékos rész következett, úgy döntöttem, hogy az első pihenőig még ráér.
Mielőtt még beértem volna újra az erdőbe a kék L jelzésen a Kissitkei fogolytábor emlékhely (Kalapos-kút) felé vettem az irányt dél felé, szintén az erdő szélén. Még jócskán délelőtt volt, ezért árnyékot adtak az út keleti oldalán álló fák (és nagyon meleg sem volt: 25 fok). A széles földúton egészen az aszfaltútig mentem, majd egy kicsit az aszfalton haladtam Sárvár felé (jobbra), egészen a majort határoló kerítésig. Itt a jelzés a kerítés és szántóföld között vezet (szépen kaszált széles út), egészen egy hangulatos kis növényalagútig. Az „alagút” túloldalán található emlékhelyen megpihentem, és reggeliztem. Nagyon szépen rendben tartott a terület. Bekentem magam a napolajjal, és lecseréltem a fáslit a térdemen. Előző héten egy rendezvény lehetett a nap folyamán valamikor később, mert akkor egy zongora, egy színpad és székek voltak a kút körüli tisztáson a kútból folyó erecske két partján. Most üres volt a terület, csak egy sörösüveg árválkodott az egyik erdei padon (amelyet magammal vittem Sitkére, hogy kidobjam – végül Gércén volt csak szemetes).
Hosszabb lett a pihenő, mint terveztem: fél 10 után értem ide, és jócskán 10 után indultam visszafelé a kékre ugyanazon az úton, amelyen idefelé is jöttem (a kitérő oda-vissza kb. 2 km). Tavaly még a kékre visszaérés előtt egy róka ivott az úton lévő pocsolyából, majd leült velem szembe. Figyelt egy darabig, majd amikor elindultam lassan felé, akkor eliszkolt 🙂
A kékhez érve Sitke felé fordultam, be az erdőbe, szintén széles úton. Túrázóval még mindig nem találkoztam, a gombásszal viszont igen (legalábbis a motor alapján úgy tűnt, hogy ugyanaz, akit korábban láttam). A rövid erdei szakasz után egy hatalmas, frissen kaszált rét következett, amelynek szélén vezetett a jelzés az erdő mellett, egészen az aszfaltig. Itt csak át kellett kelem az úton, majd a Sitke fölötti réten elhaladtam a pihenő mellett, és ahogy a domboldal elkezdett meredekebben ereszkedni, úgy egyre szélesebb kilátás nyílt a környékre, feltűnt a közeli Ság, és a fák között előbukkant a jellegzetes Kálvária kápolna a két tornyával. Nagyon szeretem az ilyen „kibukkanásokat”, ahol a horizont hirtelen kitárul.
Lementem a templomig, majd mivel nyitva volt a templomkert, körbejártam. Korábban nem jutottam be (a lenti kapun próbálkoztam, amely zárva volt, az egyik hátsó kapun nincs zár), de most mások is ott voltak, így megörültem a lehetőségnek. Tavaly még elmentem a kastélyszállóig is, de magánterületnek tűnt, ezért nem mentem be.
A templom után Gérce felé indultam: a jelzés egy aranyos kis kápolna mellett halad el, mielőtt a szőlőhegy házai melletti útra fordul. A házak mellett a széles, kicsit köves, középen fűsávos úton haladva végig sütött a Nap, mert a nyugati oldalon nem erdő, hanem szántóföld van. Szerencsére fújt a szél, így azért kellemesebb volt az idő, de nyáron az erős napsugarak eléggé megizzasztják az embert. Ezen a részen már több túrázóval találkoztam, meg is álltam egyet pihenni inkább Gérce előtt, hogy egyedül folytathassam az utat tovább. A pihenés során újra „átszereltem” a lábam.
Gérce előtt kelet felé már látszik a Ság, távolabb a Somló, még távolabb pedig a Kab-hegy. A szőlőskertek melletti út Sitke és Gérce között kb. 2 km hosszú.
Gércére a jelzésen egy jobb kanyar után értem be 12 óra után nem sokkal, majd a falun átvezető útra fordulva haladtam tovább dél felé. A templomnál megálltam kicsit videózni, majd folytattam az utat továbbra is dél felé. Gércén 2 bélyegző is van, tavaly a Polgármesteri hivatalnál lévőnél álltam meg pecsételni (10. pecsét). Emlékszem, hogy tavaly is nagyon meleg volt, és így kifejezettem örömteli volt, hogy a falu közepén egy árnyékos helyen egy kutat találtam. Nincs annál jobb, mint amikor egy meleg nyári napon friss, hideg vizet lehet tölteni a palackba. Emlékszem, ahogy naptól kitikkadva megnyomtam a kart, és lassan előbuggyant az életető nedű – helyett nem történt semmi, a kút el volt zárva. Még szerencse, hogy előbb mindig kipróbálom a kutat, mielőtt kiöntöm a növényekre a felmelegedett vizet. Akkor kevésbé örültem a frissítő elmaradásának, és számolgattam, hogy elég lesz-e víz, múlt héten viszont számoltam vele, hogy nem fog működni a kút, de azért kipróbáltam, hátha. Továbbra sem működik.
A kék a falu közepe után elfordult nyugat felé, de én továbbra is dél felé tartottam, mivel a másik templomot is meg szerettem volna nézni. A kis kitérő után visszamentem egészen a kék leágazásig, majd megkerestem a kékkel majdnem szemben, kissé délebben lévő piros jelzést (a bolt melletti út, a jelzés többnyire kopott), amelyen tovább folytattam a túrát, most már a Ság felé. Először egy betonlapos úton gyalogoltam (kb. 500 m), majd az utolsó épületet is elhagyva köves út következett az északi oldalon alacsony fasorral, a déli oldalon szántőfölddel. Csak néhol voltak mindkét oldalon fák az út mellett, de a kis gomolyfelhőkkel kiegészülve gyakran volt árnyék, és az északi szél is kellemesen fújt. Az út többnyire egyenes, csak pár kisebb-nagyobb kanyar van a mintegy 2 km-re lévő kápolnáig. Itt a piros ugyan elfordul (a térképen a Ság felé egy szakaszon nem látszik jelzés), viszont van egy földút egyenesen tovább is, amin lehet tovább haladni, és nem kell kerülni.
A kápolnához fél 2 felé értem, megpihentem és megebédeltem, lecseréltem a fáslit, frissítettem izotóniás itallal, majd bekentem ismét magam napvédővel. A kápolnától tovább Mesteri felé a sárga Mária út vezet (amit a térkép nem jelez), majd a térkép alapján hamarosan a lila Mária út jelzés következik. Továbbra is apró köves úton gyalogoltam. Itt még eleinte voltak fák, de hamarosan mindkét oldalról eltűntek, így már teljesen nyílt terepen haladtam. Egyszer sárga + jelzést láttam (amit szintén nem mutatott a térkép), a lila Mária jelzéssel csak később találkoztam, talán egyszer. Egyre közeledtem a Ság felé.
A falu előtt egy ritkás fasor mellett mentem, de hiába voltak a déli oldalon a fák, túl sok árnyékot nem adtak a Nap magas állása miatt, viszont az egyre több felhő segített ebben. A kápolnától Mesteriig 3 km hosszú volt az út, annak ellenére, hogy szinte végig nyílegyenes és nyílt terep, a közeledő hegy látványa hangulatossá tette. Fél 3 után értem a faluba. Mivel a vizemet pótolni szerettem volna, és a térképen láttam egy közkutat a falu határában, így letértem arrafelé. Ugyan közkút volt, de a temetőben belül volt, így mégsem töltekeztem fel vízzel.
A falu északi felén egy régi kis templom található, mellette egy haranglábbal. Megálltam videózni, majd déli irányba indulva hamarosan elhagytam Mesterit, ekkor feltűnt a közeli Ság mellett a Somló is a távolban. A falu határában a jelzés keletre fordult, és egy földúton haladt, majd egy fák ágai által alagútszerűen körülölelt hangulatos földutat láttam magam előtt, viszont sajnos nekem újra fordulnom kellett dél felé, mert nem kockáztattam meg, hogy a végén nem fogok tudni eljutni a hegyig és vissza kell jönnöm az elágazásig. 500 m után ismét forduló következett, egy széles kavicsos úton mentem tovább az északi oldalon magas, a másik oldalon alacsonyabb fák között, most már ismét nyílegyenesen a hegy felé. 28 fok volt, de még így is 4 fokkal hűvösebb volt, mint az előző héten.
Kiérve a fák közül szántóföldek között egy murvás, vágott köves úton folytatódott a jelzés, és ahogy közeledtem, egyre jobban fölém magasodott a hegy. Láttam, hogy itt még lesz intenzív emelkedő 🙂 A hegy közelében a murva helyett aszfaltút következett, majd a hegy lábánál a szép virágos Mária-szobor fogadott. Még nem volt 4 óra, de már tudtam, hogy a buszt le fogom késni.
Itt már megkezdődött az emelkedő, és hamarosan az aszfalt is véget ért. A lila Mária út az aszfalt végén balra fordult, a sárga + ment egyenesen (térképen ilyen továbbra sem látszik). Az én utam egyenesen vezetett, fel a hegyre, így a sárga +-on folytattam tovább földúton. Felfelé egy helyen szép kilátás nyílt a környékre, és a távolban a Kőszegi-hegységet is lehetett látni. Kis pihenő után folytattam tovább felfelé, egészen a hegytetőig. Nagyon örültem, hogy alig vannak a hegyen.
Felmásztam a déli csúcsra, elég meredek volt, nem is tudtam, hogy hogyan fogok onnan lejönni a nagy hátizsákkal, mert elég csúszós volt. Gyönyörű volt a kilátás, lehetett látni a Kőszegi-hegységet, a Keszthelyi-hegységet, a Balatoni tanúhegyeket messziről, a Kab-hegyet és a Bakonyt. Emlékeimben nem rémlett a csúszós hegyoldal, és a kráter, így valószínűleg először jártam errefelé. Éppen elkezdtem videót készíteni, amikor hirtelen mindenki (több család) pont arra a hegyre kezdett felmászni, ahol voltam. Úgyhogy vártam fent, amíg mindenki körbenéz, legalább háromnegyed órán át pihentem, majd miután szabad volt ismét a terep, készítettem még pár videót. A lefelé út előtt összepakoltam mindent, hogy semmi ne sérüljön meg, így a hegyről lefelé csak én lettem kicsit véres, de csak a karcolások miatt, amit a növényzet okozott a kezemen és a lábamon. Meg persze fekete lettem mindenhol a portól. Még volt vizem, és kellett is a sebek tisztításához, reméltem, hogy a maradék elég lesz Celldömölkig, mert a buszt már lekéstem (5 óra volt). Itt vettem észre, hogy a hegyről lefele csúszkálva nyitva volt a hátizsákom felső zsebe, és kilógott a pénztárcám. Reméltem, hogy nem esett ki semmi onnan (szerencsére nem).
Ezután leereszkedtem a kráterbe, lentről nagyon szép látvány nyújtanak a hatalmas sziklák, majd utána körbejártam a hegyet feljebb a hegy oldalában körbevezető úton is majdnem egészen addig, ahol a hegyre felértem. Ez egy nagyon hangulatos, széles, sokszor a fák ágai által alagútszerűen beborított erdei út. Visszafelé leereszkedtem a már nagyon elkorhadt falépcsőkön, amelyen emiatt nehéz volt haladni, meg persze azért is, mert több helyen benőtte a növényzet. Még szerencse, hogy vaskorlátba lehetett kapaszkodni, ha szükség volt rá. A lépcső után a sárga jelzésre értem, és egy normál széles lépcsőn jutottam le a parkolóig. Innentől végig aszfaltúton haladtam, egészen a vasútállomásig. A hegyről továbbra is lefelé tartva hangulatos keskeny aszfaltutakon vezetett a jelzés házak mellett és között, néhol pazar kilátással. A hegy lábánál egy szélesebb aszfaltútra ért a jelzés, ezen gyalogoltam tovább, először Gérce felé, majd rövidesen Celldömölk irányába fordultam, ahol már a lila Mária út jelzést is kellett volna látom a sárga mellett, de nem igazán láttam (a videókon sem).
Az út a hegy lábától Celldömölk vasútállomásig kb. 4,5 km a táv. A városban már nem követtem a jelzést, hanem a legrövidebb úton mentem. A hangjegyzetemben még a város előtt a hosszú aszfaltúton a következőt mondtam: „kellett ez az utolsó szakasz annyira, mint csirkének a belezés”. Azt gondolom, hogy ez elmond mindent. Egy kis víz még volt a hátizsákomban, viszont mivel siettem, hogy a korábbi vonatot elérjem, ezért nem vettem ki, a víztasakom – ami elérhető volt – pedig már régen kifogyott. A városban néztem kutat, hogy gyorsan igyak egyet, de köztereken sem volt, viszont találtam egy friss lila Mária jelzést.
A vasútállomás közelében még este is nyitva volt a bolt, így sikerült vennem hideg üdítőt a vonatútra (hangjegyzet: „Tom Market – áldassék a neve.”), és éppen elértem a fél 8-as vonatot, amely Győrbe ment.